folkMAGazin 2019/2
Jávorszky Béla Szilárd – Felütés (A Vujicsics-örökség) | CD-ajánló: Táncház–Népzene 2019 | Mikuska Judit – Cécó Műhely | Kiss Eszter Veronika – „Vetése nem fog elszáradni..." (A Járdányi-életmű jelentősége a népzenekutatás szemszögéből) | Pályázati felhívás: Művészeti vezetői feladatok ellátására | Bali János – „Egy sárközi asszony szépbe szőtt hite” (Fodorné László Mária kiállítása elé) | Felhívás: Legényes- és párostánc-verseny | Kitüntetések 2019. március 15. alkalmából | Szánthó Zoltán – Két új lemezzel bővült a Szászcsávási sorozat | Könyvajánló – Kacsirek Ottó András: Átszivárgás | MAGTÁR – Kacsirek Ottó versei | Grozdits Károly – A gyűjtés „kötelező olvasmány”! (Interjú Salamon Soma népzenésszel) | Programajánló: A Táncház Napja | Könyvajánló – Székely Melinda: A magyar lakodalom változása Ördöngösfüzesen (1930–2017) | Könczei Csongor – Fodor Sándor „Netti” (1922–2004) | Pályázati felhívás: „A Népművészet Ifjú Mestere” cím elnyerésére 2019-ben | Tallózó – Móricz Zsigmond: Elvész a nép, mely tudomány nélkül való | Henics Tamás – „Barangoltam...” (Fotográfiák Kalotaszegről és a Mezőségről) | Fotógaléria – Henics Tamás – „Barangoltam...” (Fotográfiák Kalotaszegről és a Mezőségről) | Bukovina, Bukovina (Részletek Kóka Rozália könyvéből – XIV. rész) – „Házról házra járván” | Népművészeti táborok listája | Busai Norbert – A hetvenéves Murguly Lajos köszöntése | A történelem országútján (Naplók, levelek, visszaemlékezések – Kóka Rozália sorozata) – Részletek Benkő Lajos sztrigyszentgyörgyi kántor falukrónikájából | CD-ajánló – Végh Andor – G. Szabó Zoltán: „Dil-dil duda” (A Murán és a Dráván átnyúló dudahagyomány nyomdokain a történeti Zala megyében) | Bumberák Maja – Hagyomány és modernitás (A mesemondás helyezete Magyarországon) | Programajánló: A Nemzeti Táncszínház programjaiból) | Ételek – Hagyományok: Juhász Katalin – A tojás (I. rész) | Sue Foy angol nyelvű ismertetője
Lányi György: „Meséd el, Gyurkedli...!"
Szerzői kiadás – Budapest, 2018
„Baráti összejöveteleken sokszor meséltem el olyan történeteket, amik nagy vidámságot, vagy éppen megrökönyödést váltottak ki a hallgatóságban, hiszen a Téka negyvenéves fennállása alatt nem mindennapi élményeket éltünk át. Egyik éjszaka úgy döntöttem, hogy összeírom egy táblázatban a történetek címeit. Ekkor derült ki a számomra, hogy mekkora anyag gyűlt össze, és arra gondoltam, jó lenne, ha máshoz is eljuthatna. Első ötletem az volt, felteszem a YouTube-csatornára a Téka Archívumba.
Amint gyűltek a történetek a számítógépemen, kikértem egy-két barátom véleményét, akik egyöntetűen azt tanácsolták, hogy adjam ki ezt könyv formátumban is. Húzódoztam tőle, de végül beadtam a derekamat, és nekiláttam annak, amit korábban soha életemben nem csináltam. Persze sokan segítettek, de nekem is csak közben derült ki, milyen bonyolult dolog egy könyv megírása és kiadása.
A Téka együttes megalapítása óta eltelt negyvenéves időszak történetei mellett a magánéletemből szintén kerültek bele elmesélések, hiszen az együttes élete természetesen az én életem, a szó szoros értelmében is. A sok tervem mellett most lezártam egy időszakot, de fontosnak érzem, hogy maradjon róla egy lenyomat..."
A szerző mindkét nap 15 és 16 óra között dedikálja kötetét a Táncház Egyesület standján!
Könyvbemutató: 2019. április 6. szombat, 14.00–14.30 • Lajtha László terem (II. em.)
Jávorszky Béla Szilárd: A Vujicsics-örökség
Kossuth Kiadó, 2019
A hetvenes évek derekára nekilendült népzenei revival – élén a Sebő együttessel és a Muzsikással – nemcsak a magyar parasztzene, hanem a magyarországi délszláv zenei hagyományok reneszánszát is meghozta. Ennek legrégebbi és egyben legfontosabb képviselője a Vujicsics együttes.
Ahogy magukat definiálták: „öszvérek vagyunk, magyar identitással”. Amit Sebőék Tiszaalpáron vagy az erdélyi Széken találtak meg, arra ők a saját környezetükben leltek rá. Ahelyi néptáncegyüttes kísérőzenekarábanelőbb lelkes fiatalokként fokozatosan felváltották azidősebb muzsikusokat, 1974 húsvétjára pedig körvonalazódott az a csapat, amelyet akkor még Pomázi Ifjúsági Nemzetiségi Zenekarnak hívtak, de amely 1976 októberében felvette a tragikusan elhunyt zeneszerző és népzenekutató, Vujicsics Tihamér nevét.Miközben évtizedek óta zajlik náluk a családon belüli hagyomány átadás-átvétel, hisz az 1995-ben startoló, javarészt fiaikból álló Söndörgő együttes nemcsak hogy lassan átveszi a stafétabotot az apák generációjától, hanem újabb és újabb színekkel gazdagítja a hazai délszláv zenei hagyományokat.
A táncházmozgalom három emblematikus alakjáról, Halmos Béláról, Sebő Ferencről és Sebestyén Mártáról a szerző korábban már megjelentett egy-egy életútkötetet. Felépítésében és szellemiségében ehhez igazodik ez a 168 oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált monográfia, amely a magyarországi délszláv zene két legfontosabb képviselőjének (egymással is összefüggő) pályáját mutatja be. A CD-mellékleten a rájuk nagy hatást gyakorló gyűjtésekből hallható válogatás.
A szerző mindkét nap 14 és 15 óra között dedikálja kötetét a Táncház Egyesület standján!
A Vujicsics és Söndörgő együttesekről szóló, hivatalosan április 15-én megjelenő monográfia korlátozott, sorszámozott változatban már kapható lesz a Táncháztalálkozón!
Könyvbemutató: 2019. április 6. szombat, 15.30–16.00 • Lajtha László terem (II. em.)
Széki Soós János: Vándorforrás
Magyar Napló, 2018
160 oldal keménytáblás, cérnafűzött
„Alázattal meríts a forrásból, intett anyám gyermekkoromban, ha friss vízért küldött, majd így folytatta: a kút közelében lassíts lépteiden, lopakodva közelítsd meg, nehogy felzavard! Szék falu kútjait emberemlékezet óta talajvíz, ahogy lakói mondják, vándorforrás táplálja. Hiába közelítettünk felé lábujjhegyen, imádkoztunk előtte levett kalappal. Egyszer csak elunták a szik földet, és arcunk tükörképével a hátukon elszöktek tőlünk! Azóta más tájakon csobognak. Az óévet búcsúztató első harangkondulás után vajon merít-e belőlük valaki »aranyos vizet«?”
Széki Soós János 1960-ban született a nagy múltú, hagyományőrző, mezőségi Széken. Tanulmányai befejezése után közel egy évtizeden át szülőfaluja 10 osztályos magyar tannyelvű iskolájában tanított földrajzot és történelmet. Verset, novellát, irodalmi riportot, esszét, publicisztikát 1984 óta közöl erdélyi – Ifjúmunkás, Igazság, Szabadság, Utunk, Igaz Szó, Székelyföld – és magyarországi – Magyar Nemzet, folkMAGazin, Lyukasóra, Hitel, Magyar Napló – lapokban, folyóiratokban. 1990 őszétől családjával Budapesten él. A folkMAGazin folyóirat rovatvezetője, népzenész.
A szerző mindkét nap 13 és 14 óra között dedikálja kötetét a Táncház Egyesület standján!
Kacsirek Ottó András: Átszivárgás
Magánkiadás, 2019 • ISBN: 978-615-00-4297-8
„Általában gyermekkorunkban kezdünk verseket írni. Ebben az időszakban szinte mindenki tesz egy kísérletet erre. Bizonyára a kötetet kezében tartó olvasók közül is sokan őriznek egy- egy kopott fedelű füzetecskét fiókjaik mélyén, poros padlásokon, vagy ha ott nem, hát emlékezetük félreeső zugaiban. Írni kezdünk, és megpróbálunk valami nagyon szépet teremteni, mert olyan korszaka ez az ember életének, melyet a szellem ártatlansága irányít. A tiszta hit az, mely ujjainkat a toll szára köré fonja, s ez vetteti velünk papírra első suta sorainkat. Aztán az évek, – a valóság malomkövei – legtöbbünkről lassan lemorzsolják ezt a varázst. De valahogy mindig maradunk páran olyanok, akikben megmarad egy apró szikra. Talán mert egy kicsit többet nézünk hátrafelé, mint mások? Vagy azért, mert mindig lesznek olyanok, akik e kis szikrákból gyúlt lángocskák melegén keresztül remélik meglelni gyermeki önmagukat?
Kettős világ az, amelyben létezem. Az egyik a hajnali ikonok szennyes, betonba merevedett világa. Nem vallom magaménak, csak történek benne. A másik az, melybe innen szivárgok át a közöny, a permanens kilátástalanság elől a remény szeplőtelen ege alá. Menekülés ez térben és időben, valóságban és gondolatban. Egy lehetséges kiút az árnyékból a fényre.”
A szerző mindkét nap 13 és 14 óra között dedikálja kötetét a Táncház Egyesület standján!
Pataki János: Erdély kincsei – Barangolás csodás tájakon
Fekete Sas Kiadó – Budapest, 2019
„Ez az egyedülálló útikönyv csaknem nyolcszáz csodálatos kép segítségével kalauzolja végig az olvasót a teljes Erdélyen át a legismertebb nagyvárosoktól egészen eldugott kis falvakig. Így egy kötetben még senki sem mutatta be Erdély egészének nevezetességeit, műemlékeit, természeti kincseit. Némely úti tipp UNESCO-védelem alatt, némely pedig még talán a legszakavatottabb túrázók előtt is rejtve maradt idáig.
Pataki János az útikönyvekben szokásos száraz tények (például, hogy mikor épült és hányszor építettek át egy adott műemléket) helyett a legfontosabb adatok mellett inkább a hely hús-vér, élő bemutatására törekszik. Ízelítőt kapunk a helyi szokásokból, legendákból, megelevenedik a történelem. A szépírói igényességgel megírt, eredeti stílusú szöveget irodalmi idézetek is át-átszövik, tovább fokozva az olvasás élményét. Képzeletünket a leírásokon túl lélegzetelállító fotók vezetik, melyek szintén a szerző saját alkotásai. A minőség itt is szembetűnő: Pataki János, ha kellett, napokat várt a megfelelő fényviszonyok kialakulására, hogy a lehető legtökéletesebb fotót készíthesse el egy adott helyszín illusztrálásához.
A művészi leírások mellett azonban jó arányérzékkel kaptak helyet a praktikus tanácsok, hasznos információk. Megtudhatjuk például, hogyan juthatunk fel legkönnyebben a Hargita csúcsára, kitől kérjük el a kulcsot egy kicsiny falu múzeumának megtekintéséhez, és persze, hogy hol étkezzünk, hol szálljunk meg stb. Magunkkal cipelhető útikönyvnek ugyan kissé súlyos a kötet, de az utazás megtervezéséhez, a felkészüléshez nélkülözhetetlen, és a barangolás későbbi felidézéséhez is remek segítség. Nem csak az Erdélybe látogatóknak, hanem a helyi turistáknak is hasznos lehet e könyv, hiszen mindenféle tekintetben hiánypótló."
Kiss Ferenc – Keresztes Dóra: Mamó kertecskéje
Gyermekkönyv CD melléklettel • Etnofon Kiadó, Budapest, 2018
4-10 éves korú gyermekeknek ajánljuk ezt a könyvet, amely a nagysikerű Papó zenedéje folytatása. Mamó, azaz Nagymama mesél benne a régi világról, a kert, a porta műveléséről, a falusi élet szépségeiről, népi mondókákat, meséket és dalokat felidézve.
Gyerekek! Ha bementek egy zöldségeshez, esetleg anyut elkíséritek a piacra, mi mindent találtok ott? Tüzes paradicsomot, dühös paprikát, bamba tököt, görgő dinnyét, szóló szőlőt, mosolygó almát és csengő barackot. Vigyori cseresznyét, vicsori babot, csicseri borsót, csörgő diót, mogyorót. Tejet, vajat, lisztet, halat...
Honnan kerülnek mindezek oda? És otthon a vasárnapi ebédnél fejtömés közben gondoltok-e arra, hogy az aranyló húsleves, a serpenyőből kirántott hús, a ropogós kenyér, vagy az aranyló belű krémes sütemény hogyan kerül az asztalra?
Ha érdekel, nyisd ki a könyvet és tedd fel a lemezt!
Vár Mamó kertecskéje!
Kóka Rozália: Mátyás király neve napja – Száz szép mese Mátyás királyról
Fekete Sas Kiadó, 2019
Kóka Rozália, a Népművészet Mestere, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja huszonöt éve gyűjti a Mátyás királyról szóló szájhagyományt, s a fellelt folklórkincs leg – szebb, legértékesebb darabjait azóta írja és meséli kicsiknek és nagyoknak. A Fekete Sas Kiadó most ezek közül – megújult köntösben – százat nyújt át az Olvasónak.
„Hunyadi Mátyás a magyarság szájhagyományának legkiemelkedőbb hőse, emellett a szomszédos népek meséinek, mondáinak, hősénekeinek is népszerű alakja. A népi képzelet felruházta minden, az emberiség számára örök eszményt jelentő nemes tulajdonsággal. Könyvem több mondájából is kiviláglik, hogy a nép hite szerint Mátyás uralkodói hivatását, küldetését Istentől kapta. Szabadságszerető, igazságos, életszerető, bölcs, erős, a szegényekkel együttérző, jó humorú király képe rajzolódik ki a kötet lapjain.
Könyvemet elsősorban a gyermekek, fiatalok épülésére szánom, de örömüket lelhetik benne a felnőttek is. Segítséget szeretnék nyújtani annak a több száz hazai és határainkon túl élő, mesemondói tehetséggel, de legalábbis mesemondó kedvvel megáldott fiatalnak, az őket felkészítő pedagógusoknak, szülőknek, akik évről évre lelkesen készülnek szeptember 30-ára, a Magyar Népmese Napjára, a Mátyás király mese – mondó versenyekre, vagy csak az iskolai ünnepségek műsorait kívánják Mátyás- történetekkel színesíteni.” (Kóka Rozália)
Kóka Rozália: Egy asszony két vétkecskéje – Régiek szerelme (bővített kiadás)
Fekete Sas Kiadó, 2018
Kóka Rozália, a Népművészet Mestere, Magyar Örökség díjas mesemondó, a Magyar Művészeti Akadémia tagja ezúttal felnőtteknek szóló, a nő-férfi kapcsolat témakörét felölelő, eredeti gyűjtések alapján közreadott bukovinai székely, gyimesi és moldvai csángó történetekkel kedveskedik olvasóinak.
„A hol szomorú, hol víg históriák zöme – kivéve a kötet néhány, balladaian tragikus epizódját! – ugyanis azt bizonyítja, hogy igenis megbízható szivárvány a szerelem, az embernek az életörömmel, életigenléssel kötött, el nem pusztítható, meg-megújuló szövetsége. Így és ezért – ha van értelmünk és szívünk a megértésre – lehet igazi könyvsláger az Egy asszony két vétkecskéje, most, a huszonegyedik századi Magyarországon, illetve mindenütt, ahol magyarul olvasnak, az alig-serdült és a korosabb olvasók körében egyaránt” – írja bevezető esszéjében Petrőczi Éva.
Péter László illusztrációi mesteri módon illeszkednek a legendamesék, hiedelemtörténetek, trufák és igaz történetek világához.
Kóka Rozália: Bukovina, Bukovina... – Utam végén visszanézek
Fekete Sas Kiadó, 2017
Kóka Rozáliát, a Népművészet Mesterét, a közismert mesemondó előadóművészt megérdemelt kitüntetés érte, amikor a Magyar Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. Több mint négy évtizeden át elhivatott munkása a magyar népművészetnek. Gyűjtötte, ápolta, terjesztette a magyar néphagyomány értékeit. Felkutatta, feltárta saját őseinek, a szegénységben, hányattatásban, megszégyenítésben szenvedő bukovinaiak kultúráját. Előbb Andrásfalvy Bertalan támogató szavai, ablakot nyitó rendezvényei, majd Várkonyi Imre értékelő buzdításai, aztán Domokos Pál Péter gyűjtésre serkentő útmutatásai nyomán indult el, és lett a tevékenysége egyre gazdagabb, sokrétűbb. Abban a társadalomban vált felnőtté, gondolkodó emberré, amikor környezetében csúfolták a székelyes tájszólást, amikor a hagyományos viselet használatát megvetették, amikor lenézték a másféle tárgyi kultúrájú ún. „idegeneket, jöttmenteket”. Fokról fokra erősödött benne a bukovinai gyökerek iránti ragaszkodás. Viszontagságos bukovinai, moldvai, hazai gyűjtőutakon, felszámolásra ítélt, magára hagyott házak elmagányosodott lakóinál, megsárgult kéziratok között, archívumokban, könyvtárakban
és mindenütt kereste és meglelte hontalanná vált népe szellemi örökségét. (Dr. Kriza Ildikó)
Kóka Rozália: Katyika meg Matyika
Fekete Sas Kiadó, 2002
Az ismert folklorista és előadóművész bukovinai székely népmese feldolgozásait örömmel olvashatják a meseolvasó, mesehallgató és mesemondó gyermekek és a felnőttek is.
„Életem során meséltem óvodákban, iskolákban, könyvtárakban, művelődési házakban, aranyozott színháztermekben, árvaházakban, börtönökben, elmegyógyintézetben, erdei tisztásokon, autóbuszokban, vonatokon, még vásárban is. Meséltem vidám és boldog embereknek, árváknak és elhagyottaknak, karácsonykor laktanyába zárt bakáknak, nyomorult, megalázott vendégmunkásoknak, árvíztől és háborútól elűzötteknek, kicsiknek és nagyoknak. A mesék mindenkinek adtak valamit. Örömöt, vigaszt, reményt, szabadságot. Mint valami lelki „hamuban sült pogácsák”, segítettek élni, segítettek a nehézségeket legyőzni a kinek-kinek saját élethelyzete szerint.” (Kóka Rozália)
A könyvben szereplő mesék: Hamuban sült pogácsa, A három leány, A tréfás farkas, Az aranyszőrű malacok, Az új pár és a kotló, Miért haragszik a kutya a nyúlra? Miért nem tud fészket rakni a vadgalamb, A hazug kecske, Az állatok viadala, A betyárgyerek, A békakirályfi, Katyika meg Matyika, A kiskondás, A macskamenyasszony, A székely menyecske, A büszke királykisasszony, Babszem Jankó, Mátyás király és a fát ültető öregember, Virágszépzöld Anna.
P. Vas János: „Hej, betyárok!” – Betyárok a népi kultúrában
Vitézi Ének Alapítvány, Budapest, 2012.
P. Vas János könyve mind a népművészettel foglalkozók, mind a szélesebb közönség számára értékes, élvezetes olvasmány. Alapossága, sokrétűsége sok éves kutatói, elemzői munka eredménye. A témában korábban megjelent munkáktól eltérően nemcsak a XIX. századi betyárok történetét dolgozza fel, hanem a betyárvilághoz kapcsolódó képzetek, eszmék kialakulását, ezek létrejöttének motivációját is kutatja a népművészetben. A betyárokról a mai napig jellegzetes idealizáló kép él a képzeletünkben. A betyár eszerint nemes lelkű igazságosztó, a szegényeket mindenkor védelmező hős, akinek bukását mindenkor árulás okozza. Mennyire helytálló ez a kép? Mi az eredete? A betyár milyen alakját érhetjük tetten a népművészetben? A könyv e kérdésekre ad részletes válaszokat, tovább gazdagítva és árnyalva a történeti tudásunkat a betyárvilágról. A könyv emellett – egyedülálló módon – egy több száz nevet tartalmazó „Betyárlajstromot” is közöl.
Henics Tamás: Feketetó / Negreni
Magánkiadás, 2015
A körösfeketetói vásár 1815 óta Erdély, de talán a tágabb geográfiai térség egyik legnagyobb és legjelentősebb vására. Évszázadok óta nyújt teret a legkülönfélébb etnikumok találkozásának, kultúráik, portékáik kicsrélődésének. Talán felesleges hangsúlyozni, milyen jelentősséggel bírt mindig is, és bír a mai napig mindez az egyre több konfliktussal jelentkező világunkban.
Az évek során megszámlálhatatlan fénykép, hangfelvétel, filmtöredék keletkezett a számtalan utazó, vásárlátogató által a négynapos eseményről, ám olyan kiadvány, amely dokumentálja, összefoglalja mindazt, amit ez a sokszínű kavalkád rejt, egyben megmutatja mindazoknak, akik még nem jártak itt, e kavalkád ízeit, pillanatait, arcait, ezidáig nem látott napvilágot.
A szerző arra vállakozott, hogy az elmúlt több mint egy évtized alatt készített fotográfiáin keresztül megpróbálja a szélesebb közönség számára bemutatni a feketetói vásár ezer arcát. A kiadvány három nyelvű (magyar, román, angol), így lehetőséget teremt arra, hogy a feketetói vásáron megfordulók, legyenek azok vásározó helyiek, visszalátogatók vagy éppen csupán odacseppentek, egyaránt részesülhessenek a szerző szándéka szerinti élményben.
Új élő népzene CD sorozat
A sorozat megvásárolható darabjai:
4.; 5 (dupla); 6.; 8.; 9.; 10.; 14.; 15.; 16.; 17.; 18 (live); 19 (live)
folkMAGazin 2018
XIV. különszám
Jávorszky Béla Szilárd: „Mona néni” – Sebestyénné Farkas Ilona
„Kodály Zoltán utolsó tanítványainak egyike, Sebestyénné Farkas Ilona – vagy ahogyan a kollégák és barátok emlegetik: Mona néni – a hazai zenepedagógia egyik ikonikus alakja. Mint egykori Békés-tarhosi diák még a múlt század negyvenes éveinek legvégén lett az új szellemű zenepedagógia lelkes követője. Köröstarcsai néptanító szülők elsőszülött gyerekeként került Gulyás György legendássá vált intézményébe, ahol Kodály Zoltán egyik látogatása alkalmával felfigyelt tehetségére, és később nemcsak szakmailag, hanem emberileg is folyamatosan támogatta őt. 1958-ban vehette át a zeneakadémiai diplomáját, majd Kodály tanácsára és javaslatára a zuglói Hunyadi János Ének-zenei Általános Iskolában formálta tizenhat éven keresztül az alsó tagozatosok zenei ízlését. A legendás zenepedagógus, Szabó Helga 1975-ös távozása után további öt esztendőn keresztül vezette az iskola kórusait, majd a nyolcvanas években – engedve szűkebb szülőhazája hívó szavának – Békés megye zenei életét pezsdítette fel. Olyannyira, hogy amikor 1991-ben visszaköltözött Budapestre, öt prosperáló kórust hagyott maga mögött. Nyugdíjasként azóta is kellően aktív, iskolai minősítő versenyek állandó zsűritagja, a Békés-tarhosi Zenei Napok kórustalálkozójának szakmai irányítója, 2006 óta pedig az egykori növendékeiből álló Hunyadi Véndiák Kórus karnagya. Nem mellesleg a Kossuth-díjas népdalénekes, Sebestyén Márta édesanyja, valamint nyolc fiúunoka büszke nagymamája. „Csak boldog gyermekből lehet boldog felnőtt, s csak ezekből lehet boldog ország” – fogalmazta meg Kodály Zoltán 1956-ban sokat idézett intelmét, amely jelmondata is lehetne az immár nyolcvannegyedik életévét taposó Mona néni idén éppen hatvanéves szakmai pályafutásának. Miként hangsúlyozni szokta, az első kórusélményeket még azok az egykori alsós diákok jelentették számára, akik közül ma sokan – ötven év elteltével – ott énekelnek a keze alatt a Hunyadi Véndiák Kórusban. És hiába az utóbbi tíz évben kapott számos kitüntetés és díszpolgári cím, a mindenki által tisztelt és szeretett zenepedagógus-karnagy számára a legnagyobb boldogságot az okozza, hogy egykori tanítványai a mai napig ragaszkodnak hozzá, és hogy mekkora örömmel mesélik, hogy az ő életükben – noha zömükben nem lettek zenészek – mennyire meghatározóak voltak Mona néni énekórái."
folkMAGazin 2017
XIII. különszám
A Magyar Állami Népi Együttes a XXI. században
„Amikor olyan emberről írsz, aki barátod, kollégád, vezetőd, művésztársad, meg-megakad a penna a kezedben, hiszen hogyan adhatod át azokat az érzéseket, amelyeket az úton gyűjtögetsz? Mégis, veszem a bátorságot, és megpróbálom néhány mondatban összefoglalni a gondolataimat.
Mihályi Gábort, akinek a neve az elmúlt jó néhány esztendő óta egyet jelent a Magyar Állami Népi Együttessel, szerencsés embernek látom. Szerencséjét nem az jelenti számomra, hogy olyan közegből érkezett, amely a magyar népzene és néptánc világának, a táncházmozgalomnak az egyik nagy bölcsője hazánkban. Nem az, hogy mesterei ikonikus alakjai művészeti életünknek. Nem az, hogy olyan alkotókat választott maga mellé, akikkel gyönyörű előadásokat állít színpadra, vagy az, hogy az együttesi munkáiban milyen érdemei vannak. Élete szerencséje, hogy a Jóistentől olyan adományokat kapott, amelyeket tehetséggel őriz és hint szét a nagyvilágban. A tehetséges művészi lélek nehéz útvesztő: sokszor az égben szállsz, repülsz a madarakkal, sokszor gyötrődsz a világ zajától. Mégis, azok az őszinte pillanatok, amikor születni látsz egy érzést, újra az égbe emelnek.
A közös alkotások új utakat nyitottak életemben és megtanítottak elemelkedni a hétköznapi világból." – Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője
folkMAGazin 2016
XII. különszám
Tükörcserepek – ...amelyeket a 90 esztendős Kallós Zoltán tiszteletére Dénes Zoltán rakott össze
„Berán István keresett meg azzal az ötletével, hogy adjak régi fényképeket a folkMAGazin 2016-os különszámába. Köszöntsük ezzel Kallós Zoltánt, 90. születésnapja alkalmából.
Igent mondtam, de amikor elővettem régi negatívjaimat, egy kicsit kétségbeestem. A megállapodás arról szólt, hogy harminchat oldalt kellene megtöltenem. Szigorú előválogatás után még mindig négy számjegyű volt a szóba jöhető fotók száma. Újabb válogatás és már »csak« kétszáz kép maradt. Az utolsó szűrőn – ott már nem segített sem a ráció, sem az érzelem – a pillanatnyi hangulat döntött.
Ezek a képfelvételek negyven éve gyűlnek egy ládában. Egy részét odaadtam, vagy inkább „visszaadtam” azoknak, akik a képeken szerepelnek. Sokat viszontláttam különböző könyvekben, kiadványokban, kiállításokon, persze legtöbbször a forrás megjelölése nélkül. Ahogyan már utaltam rá, idén pontosan negyven éve annak, hogy először léptem Erdély földjére. Húsvét hétfőjén érkeztem Székre, ahol a csipkeszegi legényekkel mentem öntözni. Itt hallottam először széki muzsikát élőben, nem is akárkitől, hanem Ádám István »Icsántól« és bandájától."
Tordas, 2016. március 15.
Dénes Zoltán
folkMAGazin 2015
XI. különszám
Vargyas Lajos: Akarjuk-e, hogy éljen a magyar népdal?
2015-ben ünnepeltük a nagy magyar népzenekutató, Vargyas Lajos 100. születésnapját. Ez alkalomból – egy korábbi különszám [„Vargyas Lajos emlékezete”; folkMAGazin, 2008. XV. évf. IV. különszám. Szerk. Szőkéné Károlyi Annamária és Vargyas Gábor.] után, és az MTA BTK Néprajztudományi és Zenetudományi Intézetei által szervezett, 2014. szeptember 29-i MTA-emlékkonferenciához kapcsolódóan – a folkMAGazin újabb különszámot bocsájtott közre, ezúttal Vargyas Lajos művelődéspolitikai írásaiból. Azokból az írásokból, amelyeket a népzene–néptánc–népköltészet, a táncházmozgalom, az autentikus népzenei játékstílus ügyében, illetve a határon túli magyarság tudományos kutatásának visszásságai kapcsán fogalmazott meg a korabeli tudományos–közművelődési intézményrendszer, a művelődéspolitika, a médiák (Rádió, TV) irányítóival, döntéshozóival szemben, tevékeny részt vállalva a szaktudományos kérdéseken túlmutató közéleti vitákban.
folkMAGazin 2014
X. különszám
Jávorszky Béla Szilárd: Halmos Béla emlékezete
„Felütés
Keveseket temettek hozzá fogható népzenei pompával – 2013. augusztus 9-én a Farkasréti temetőben több mint száz muzsikus húzta Halmos Béla utolsó útján. Megható, felemelő, egyben szívbemarkoló volt az a táncházi hangulat, ahogyan a pályatársak elbúcsúztak a sokszorosan kitüntetett prímástól és népzenekutatótól. Aki nem csak az egyik alapító atyja volt a bő negyvenéves, világszerte százezreket vonzó táncházmozgalomnak, hanem mindvégig megmaradt egyik legstabilabb és leghitelesebb oszlopának. Aki a hetvenes évek hajnalán a folkra rácsodálkozó fiatal urbánus generációból elsőként hegedült adekvát módon népi dallamokat. S aki nem csak pionír revival muzsikusként alkotott maradandót, hanem gyűjtőként és népzenekutatóként is odatette névjegyét, hisz a táncházas zenészek közül elsőként kandidált példaképe, Ádám István „Icsán” széki bandájának örökségét feldolgozó disszertációjával.
A táncházmozgalom vaskos történetében keveseket övezett akkora közmegbecsülés és közszeretet, mint Halmos Bélát. Bármerre is járt a Kárpát-medencében. Vagy a világ más földrészein, Japántól az Egyesült Államokig. És ő aztán tényleg ment, ahová csak hívták. Különösen élete utolsó éveiben élt döbbenetesen sűrű életet, hatvan fölött is hajtotta önmagát, gyakorta fizikai paramétereit is felülírva végezte el a kitűzött célokat, feladatokat.
Mindenekelőtt az ő érdeme, hogy 2012 tavaszán méltó módon ünnepeltük meg idehaza a negyedik x-et betöltő táncházmozgalmat. Tevékeny része volt abban, hogy nem sokkal korábban a magyar táncház mint módszer felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára. Sokat tett azért, hogy a tizenpár éve általa alapított, döbbenetes mennyiségű videót, fotót, szöveges dokumentumot és személyes visszaemlékezést tartalmazó, de alapos rendszerezésre, feldolgozásra váró Táncház Archívum létrejöjjön. Meg hogy végre végső formába öntse a Szomjas Györggyel közös, a revival mozgalomra a legnagyobb hatást gyakorló „adatközlőket” portrészerűen bemutató tizenkét részes DVD-sorozatot. S mikor úgy érezte, mindezekkel végzett, lepihent. Majd a világgal megbékélve elaludt a Forint utcai lakásában.
Halmos Béla csupaszív ember volt, a szó nemes értelmében vett mozgalmár. Aki kellő önérzettel és stabil elvekkel szemlélte a világot, közben mégis hagyta élni a másikat. Mindenről és mindenkiről megvolt a határozott véleménye, ugyanakkor mindent és mindenkit elfogadott olyannak, amilyen. Ezért is fordultak hozzá annyian bizalommal, ezért is értett szót mindenkivel, ezért is kérték fel annyi tisztségre. És idősebb korára ezért is lehetett a revival mozgalom Béla bácsija. Aki mindig azt nézte, ami összeköt bennünket és sosem azt, ami elválaszt."
folkMAGazin 2013
IX. különszám
„Mundruc” faluja
„Szegényes környezetben királyi gyermek – ez Vista. Meredek, köves, szomorú hegyek között kétfelé ágazó, szűk hosszú völgyben a csínnal, móddal épült falu, benne a gyönyörű öltözetben pompázó nép”, akinek „vérében van folyton újabb szépségekre való vágy és törekvés. [...] Ízlése, szépérzéke bámulatra méltóan fejlett.” – írta sorait Magyarvista lelkésze az általa sokat korholt, de nagyon szeretett nyájáról a „szíves, vendégszerető, barátságkedvelő, [...] adakozni szerető [...] jószívű nép”-ről 1936-ban. [Daróczi Ferenc: Egy kalotaszegi falu. Magyar Népegészségügyi Szemle IV. 11. sz. 1936. 225–238. o.]
folkMAGazin 2011
VII. különszám
A Martin-legenda – Beszélgetések Martin György életéről és munkásságáról
Martin György születésének 85. évfordulója tiszteletére digitális technikával készült változatlan utánnyomás
Szerkesztette: Albert Zsuzsa és Szőkéné Károlyi Annamária
Munkatársak: Borbély Jolán, Felföldi László, Halmos Béla, Karácsony Zoltán és Pálfy Gyula
Beszélgetés Martin Eleonórával, Büki Bélával, Borbély Jolánnal, Éri Péterrel, Pesovár Ernővel († 2008), Andrásfalvy Bertalannal, Takács Andrással, Sárosi Bálinttal, Kallós Zoltánnal, Sebő Ferenccel, Halmos Bélával, Lengyelfi Miklóssal, Héra Évával, Pálfy Gyulával, Pávai Istvánnal, Szőkéné Károlyi Annamáriával, Felföldi Lászlóval és Karácsony Zoltánnal.
folkMAGazin 2010
VI. különszám
Kányádi Sándor – Zátonyi Tibor – Czellár Gabriella – Molnár Zoltán: Az erdőn túli Transylvania
„Nézni a Tamási Áron, Sütő András által is csodált és méltóságteljes fenyveseket, nézni a buszból, melynek kipufogógáza részben az utastérbe jut, másutt is előfordul – talán – a természetközelségének, romantikus szeretetnek és egyidejű brutális pusztításának ez az elegye, ilyen kis területen azonban nem. Erdélyt izgalmassá a Balkánhoz hasonlóan a dimenziói teszik. Harminc kilométeren belül kontinenseket utazhatunk, a szász Segesvárról (Rajna-vidék) az örmény Erzsébetvárosba, mely azért épült a főúttól távolabbra, hogy le lehessen zárni az utakat, ha a férfiak – kereskedők – távol voltak (Kis-Ázsia), majd egy villámgyors látogatás a speciális közeledési technikát igénylő baráthelyi rezes cigányok falurészében (földrajzi értelemben nem besorolható kultúra, de leginkább Erdély) és mindez egy gyorsvonati megálló távolságra van egymástól Erdély közepén. Ez csak az egyik irány. Ellenkező irányban a középkori segesvári óvárosból egy hamisítatlan román lakótelepre jutunk – aminek a köznyelv a hangulathoz illően gúnynevét a 30-as, 50-es évek kényszertelepítéseiről elhíresült, Duna menti roppant unalmas és sivár Baragantól kölcsönözte. Továbbmenve a fehéregyházi Petőfi-emlékmű mellett Héjjasfalvánál búcsút intünk a főútnak és az utolsó román feliratnak: megérkeztünk Székelyföldre. Ugyanez a változatosság megvan függőlegesen is, Biharban és a Szilágyságban az etnikai határ nagyjából a 200 m-es tengerszint feletti magasság vonalában húzódik és mivel dimbes-dombos vidékről van szó, nehéz eldönteni, ki-kinek a nyelvszigete a nyelvtengerben. Ezt mindannyian ismerjük, különösebb szem nem kell hozzá, ahhoz viszont már inkább, hogy a rombolásnak és a szépségnek ugyanezt a mozaikosságát észrevegyük. A Tamási Áron Ábeljének tündérrealizmusa milyen közel van a balánbányai rozsdás hol garázs-, hol gyárfunkciójú kalyibákhoz. Mindkettő örökség. Mindkettőben benne van az elzártság és a szegénység, csak ellenkező irányba indultak el. Mindkettő karnyújtásnyira van a rengetegtől. Ábel a részének tekinti magát, a balánbányai buherátorok meg csupán eszköznek. Balánbányát mint elborzasztó példát a Hargita megyei helyszín miatt emeltem ki, a jelenség Románia szerte megvan. A Duna-deltában is maguk körül csinálnak az emberek disznóólat, csak ott a pusztítandó nem a fenyő, hanem a nád, meg a hal, meg a madártojás, meg ami eladható. A rengeteget Ábel úgy élte meg, mint hal a vizet: ez az ő világa és ha ez nagy, akkor az ő világa is nagy. A fanyűvők meg úgy, hogy van belőle elég, nem kell azt sajnálni. Míg Magyarországon a 70-es, 80-as években megtanultuk a természet végességét, azzal, hogy használjuk, megláttuk és megértettük elpusztíthatóságát, ezzel saját halálos ítéletünket is. Erdély (Románia) fáziskéséssel még a természet leigázása című szovjet gyártmányú tételnél tartott. A Rengeteg azért Rengeteg, mert rengeteg van belőle. A 80-as években a Szereda-Gyergyói vasút Csíkrákos mellett szinte az erdő szélén ment, ma az erdő határa három dombbal odébb van az engedélyezett (ennek is van árfolyama) és a nem engedélyezett fakitermelésnek köszönhetően. A szegénység és környezettudatos gondolkodás közötti fordított arány tettenérhető másutt is. A svájci alpesi szelektív hulladékgyűjtők és az ózdi erdőpusztítás közötti különbséget a munkanélküliségi statisztikákban is kereshetjük. Csakhogy Ózd vagy Szilézia messze van a Matternhorntól. Balánbánya kb. 5 km-re a Nagy-Hagymástól, ahogy a szappanbuborékot fújó gyerekeket ábrázoló képen a Bucsecs a betonakármitől, valaki valamikor akart ott valamit. A természet érintetlenségét, szépségét nem egy kresztábla vagy egy telefirkált, szemetes esőbeálló töri meg – ahogy ez a Pilisben szokás –, hanem egy beton akármi, vagy cementgyár, vagy foszladozó szigetelésű csővezeték, de legalább egy teherautó-futómű, ami kizárja az esetlegességet. Az erdőszéli szemétkupac esetleges, a verespataki pincékben házilag ciánozott aranymeddő hadüzenet. Az elzártságnak köszönhetően – mind földrajzi, mind politikai értelemben értem az elzártságot – sok minden megőrzödött a hagyományokból, a népviselet, néptánc, népdal foltokban túlélte a huszadik századot. Ezt csodáljuk, másutt viszont a huszadik század győzte le és irtotta ki a hagyományokat, míg a harmadik helyen ötvöződött a tradíció és a huszadik század: a vásári forgatagban alig árulnak igazi kézműves terméket, de a sárban pont úgy cuppog az ember, mint kétszáz éve. A forma megmaradt, a tartalom más.
Erdély lassan száz éve más utakon jár – noha halkan megjegyzem a történeti hűség kedvéért, hogy 1867 és 1918 között tartozott Magyarországhoz, és a szász történetírás is csak az Osztrák-Magyar Monarchia idejét tartja Ungarnzeit-nak azaz Magyar idő-nek.A legtalálóbb kifejezés Erdélyre Wesselényitől származik: a kisebbik haza. Magyarokat találunk a képeken, azonban tévedünk, ha Magyarországot keressük rajtuk." – Bába Imre kartográfus
folkMAGazin 2009
V. különszám
„Táncháztalálkozó 2009”
A XXVIII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásáron végzett kérdőíves vizsgálat eredményei
A Táncház Egyesület felkérésére kérdőíves vizsgálatot végeztünk a XXVIII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár résztvevőinek körében a rendezvény megítéléséről és a táncházba járási szokásokról.
A személyes lekérdezésen alapuló kérdőíves adatfelvétel időpontja: 2009. április 4–5. (a rendezvény két programnapja).
A vizsgálat módszere: személyes lekérdezésen alapuló standard kérdőíves adatfelvétel a rendezvény látogatóinak véletlen mintáján, összesen 847 fő. A kérdőíves adatfelvételre a több ezer fős látogatottságú XXVIII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár 14 évesnél idősebb látogatói körében került sor. A lekérdezést a Táncház Egyesület által megbízott kérdezőbiztosok végezték szakértők betanítása mellett. Adatfelvételre a rendezvény mindkét napján sor került, tekintettel arra is, hogy a két rendezvénynap programkínálata, profilja eltérő volt. A véletlen mintavételi eljárás és az elért mintanagyság lehetőséget ad arra, hogy viszonylag megbízható becslést adjunk a rendezvény látogatóinak szocio-demográfiai összetételéről is, különös tekintettel, hogy az elmúlt években három alkalommal hasonló jellegű vizsgálatra került sor a Táncháztalálkozó alkalmain.
Vizsgálati dimenziók:
- a rendezvény látogatóinak szocio-demográfiai összetétele
- a rendezvénnyel kapcsolatos információszerzés
- a rendezvény egyes programjaival való elégedettség
- táncházba járási szokások
- táncházba járással kapcsolatos attitűdök
- idősoros összehasonlító táblázatok – a könnyebb összehasonlítás, trendek megállapítása miatt, ahol mód volt rá, az elmúlt év kutatásainak eredményeit is beillesztettük az eredmények közé
A kutatás a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus koordinálásával zajlott.
folkMAGazin 2008
IV. különszám
Vargyas Lajos emlékezete
Szerkesztette: Szőkéné Károlyi Annamária és Vargyas Gábor
folkMAGazin 2007
III. különszám
Kunkovács László: Teli tarisznyából
Kiadványunk 32 oldalon Kunkovács László fotóművész-etnográfus fekete-fehér és színes fotóiból, valamint írásaiból nyújt reprezentatív válogatást.
folkMAGazin 2006
II. különszám
Juhos Kiss Sándor: Széki gyökerek
Egyedi kiadványunk 32 színes oldalon Juhos Kiss Sándor, a Telkiben élő, széki származású festőművész képeiből nyújt reprezentatív válogatást, Széki Soós János versfolyamával.